0267 – Rabszolga Leia hercegnő szobor
Leia hercegnőt a galaxis legnagyobb hősei között tartjuk számon. Leia Padmé Amidala és Anakin Skywalker lánya volt, s Luke Skywalker testvére. Ő volt az Alderaan szenátora, a Lázadók Szövetsége és az Ellenállás egyik vezetője, aki a Birodalom, később pedig az Első Rend ellen is harcolt. Életét a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemnek szentelte.
Miután Leia és társai sikertelenül próbálják meg megmenteni Han Solót, Jabba elfogja őket. Leiát láncra veri a hutt, később ez lesz a végzete.
1359 – Buckalakó egy banthán bronz szobor
A buckalakók vagy taszken rablók egy vad tatuini nomád faj. Agresszívak, gyakran terrorizálják a telepeseket. Egész testüket ruha fedi, arcukon pedig szájszűrőt és szemvédőt viselnek. A buckalakók különleges viszonyt ápolnak háziasított banthájukkal, már fiatal korban kiválasztják őket.
0518 – Életnagyságú felderítő rohamosztagos
A felderítők gyorsabbak voltak a hagyományos rohamosztagosoknál, mivel könnyebb páncélt viseltek. Legfőbb feladatuk a beépülés és a természetesen a felderítés volt.
1171 – Oola szobor
Oola egy twi’lek táncos volt Jabba udvarában. A lány visszautasította a hutt közeledését, így szőrnyű büntetésként a rankor vermébe került, ahol a “háziállat” elevenen felfalta őt.
1139 – Sistros és Braata szobor
Sistros és Braata kettő volt Dwartii négy törvényhozó bölcsei és filozófusai közül a modern Galaktikus Köztársaság kezdetén. Palpatine kancellár irodájában volt kiállítva a szobruk.
0023 – Han Solo szobor
Han Solo csempészből lett a Lázadók Szövetségének egyik legnagyobb hőse. Millennium Falcon nevű hajóján utazott másodpilótájával és hű társával, Csubakkával. Saját fia, Ben Solo (Kylo Ren) vetett véget életének.
0008 – Buckalakó szobor
A buckalakók vagy taszken rablók egy vad tatuini nomád faj. Agresszívak, gyakran terrorizálják a telepeseket. Egész testüket ruha fedi, arcukon pedig szájszűrőt és szemvédőt viselnek. Miután elrabolták és megölték Shmi Skywalkert, Anakin Skywalker lemészárolt egy egész taszken törzset.
0178 – Luke Skywalker első fénykardja
A fénykardot Anakin Skywalker készítette, majd Obi-Wan elveszi tőle a mustafari küzdelmük után. A fegyvert végül Yoda ajándékozza Luke-nak, miközben a Dagobah bolygón tanítja.
0026 – Bujaféreg szobor
Bujaféreg (Salacious B. Crumb) Jabba udvari bolondja. Potyautasként utazott Jabba hajóján, ám Bib Fortuna elkapta. Jabba üzletet kötött vele: minden nap legalább egyszer meg kellett nevettetnie a huttot, különben életét veszti.
0393 – Buckalakó egy banthán szobor
A buckalakók vagy taszken rablók egy vad tatuini nomád faj. Agresszívak, gyakran terrorizálják a telepeseket. Egész testüket ruha fedi, arcukon pedig szájszűrőt és szemvédőt viselnek. A buckalakók különleges viszonyt ápolnak háziasított banthájukkal, már fiatal korban kiválasztják őket.
1355 – Életnagyságú Luke Skywalker bronz mellszobor
Luke Skywalker tatuini napszámosból lett legendás jedi mester és a galaxis egyik legnagyobb hőse. Társaival, Leia hercegnővel és Han Solóval sikeresen harcolt a Galaktikus Birodalommal, és véget vetett a sithek uralmának. Később önkéntes száműzetésbe vonult, de nem kerülhette el, hogy részese legyen a fény és a sötétség harcának.
1152 – Darth Bane szobor
Darth Bane egy legendás sith nagyúr volt, ő egyedüli sithként élte túl a jedi-sith háborút a Klónok Háborúja előtt évezredekkel. Ő reformálta meg a rendet a kettőség törvényével, amely kimondta, hogy egyszerre csak egy sith mester és egy tanítvány lehet.
0059 – Jabba a trónján Bib Fortunával és Leiával
Jabba, a hutt a galaxis legrettegettebb bűnözői közé tartozott. Birodalmát a tatuinon található fényűző palotájából irányította.
0054 – Ezt meg fogod bánni! – Leia hercegnő vs Jabba dioráma
Miután Luke Skywalker megölte háziállatát, a rankort, Jabba úgy döntött, hogy foglyait a carkooni nagy verembe dobatja. A hutt itt lelte halálát, ugyanis a veremnél kitört csetepaté alatt Leia hercegnő a saját láncával megfojtotta.
0461 – Rabszolga Leia hercegnő szobor
Leia hercegnőt a galaxis legnagyobb hősei között tartjuk számon. Leia Padmé Amidala és Anakin Skywalker lánya volt, s Luke Skywalker testvére. Ő volt az Alderaan szenátora, a Lázadók Szövetsége és az Ellenállás egyik vezetője, aki a Birodalom, később pedig az Első Rend ellen is harcolt. Életét a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemnek szentelte.
Miután Leia és társai sikertelenül próbálják meg megmenteni Han Solót, Jabba elfogja őket. Leiát láncra veri a hutt, később ez lesz a végzete.
0235 – Gamorrai őr szobor
A disznófejű gamorraiak a Peremvidéken található Gamorr nevű bolygóról származtak. Agresszív, de primitív fegyverekkel felszerelt faj volt. Jabba, a hutt is alkalmazott több gamorrai őrt.
0437 – Jabba, a hutt szobor
Jabba, a hutt a galaxis legrettegettebb bűnözői közé tartozott. Birodalmát a tatuinon található fényűző palotájából irányította. Miután Han Solo nem tudta visszafizetni neki tartozását, vérdíjat tűzött ki a csempész fejére. Jabba a Nagy Veremnél vesztette életét, Leia hercegnő megfojtotta láncával.
0317 – Madalori koponya szimbólum
A mandalóriak egyik tradicionális szimbóluma volt a mythosaur koponya. Bár már régen kihaltak, a mythosaurok gyakran szerepelnek a legendákban.
0173 – Boba Fett szobor
Boba Fett a galaxis legendás fejvadásza. Jango Fett klónja volt, s Jango a saját fiaként nevelte. Leghíresebb tette az volt, amikor elfogta Han Solót Felhővárosban. Később, a Nagy Veremnél történt összecsapás során Han véletlenül eltalálja Boba hátrakétáját, így a fejvadász beleesik a sarlacc szájába.
0202 – Boba Fett szobor

1188 – Bujaféreg (Salacious B. Crumb) szobor
Bujaféreg (Salacious B. Crumb) Jabba udvari bolondja. Potyautasként utazott Jabba hajóján, ám Bib Fortuna elkapta. Jabba üzletet kötött vele: minden nap legalább egyszer meg kellett nevettetnie a huttot, különben életét veszti.
0221 – C-3PO szobor
C-3PO egy ember-kiborg kapcsolatokért felelős arany protokolldorid, több mint 6 millió kommunikációs formát ismer. Anakin Skywalker építette meg kilencéves korában, hogy segítse édesanyját, Shmit. Jó párost alkotnak elválaszthatatlan társával, a leleményes R2-D2-val.
0052 – Rohamosztagos lézerkarabélya
Az E-11 lézerkarabély a birodalmi rohamosztagosok egyik alapfelszerelése volt. A BlasTech Iparvállalt által gyártott fegyver rendelkezett távcsővel és állítható puskatussal is.
0375 – Jabba, a hutt trónterme
Jabba palotája a Tatuin sivatagában helyezkedett el. A hutt a trónterem emelvényén várta a látogatókat, vagy figyelte a táncosokat, akik Max Rebo együttes zenéjére táncoltak. A teremben volt egy csapóajtó is, amely a rankor vermébe vezetett.
0529 – Életnagyságú Jabba szobor
Jabba, a hutt a galaxis legrettegettebb bűnözői közé tartozott. Birodalmát a tatuinon található fényűző palotájából irányította. Miután Han Solo nem tudta visszafizetni neki tartozását, vérdíjat tűzött ki a csempész fejére. Jabba a Nagy Veremnél vesztette életét, Leia hercegnő megfojtotta láncával.
0397 – Életnagyságú Bujaféreg (Salacious B. Crumb) szobor
Bujaféreg (Salacious B. Crumb) Jabba udvari bolondja. Potyautasként utazott Jabba hajóján, ám Bib Fortuna elkapta. Jabba üzletet kötött vele: minden nap legalább egyszer meg kellett nevettetnie a huttot, különben életét veszti.
1356 – Leia egy robogón bronz szobor
Leia hercegnőt a galaxis legnagyobb hősei között tartjuk számon. Leia Padmé Amidala és Anakin Skywalker lánya volt, s Luke Skywalker testvére. Ő volt az Alderaan szenátora, a Lázadók Szövetsége és az Ellenállás egyik vezetője, aki a Birodalom, később pedig az Első Rend ellen is harcolt. Életét a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemnek szentelte.
1156 – Életnagyságú Jango Fett mellszobor
Jango Fett a galaxis egyik legjobb fejvadásza volt, Boba Fett apja. Slave I. nevű hajóján közlekedett, és róla mintázták a köztársaság hadseregének klón katonáit. Mace Windu fénykardja által lelte halálát.
1016 – Jango Fett bronz szobor
Jango Fett a galaxis egyik legjobb fejvadásza volt, Boba Fett apja. Slave I. nevű hajóján közlekedett, és róla mintázták a köztársaság hadseregének klón katonáit. Mace Windu fénykardja által lelte halálát.
0460 – Bujaféreg (Salacious B. Crumb) szobor
Bujaféreg (Salacious B. Crumb) Jabba udvari bolondja. Potyautasként utazott Jabba hajóján, ám Bib Fortuna elkapta. Jabba üzletet kötött vele: minden nap legalább egyszer meg kellett nevettetnie a huttot, különben életét veszti.
0325 – Hődetonátor replika
Az A osztályú hődetonátorok tenyérnyi méretű, hatalmas pusztítóerővel bíró fegyverek voltak. Leia hercegnő egy Boushh nevű fejvadásznak öltözve egy hődetonátorral fenyegette meg Jabbát.
1190 – Lezuhant X-szárnyú vadászgép replika
Az X-szárnyú vadászgép a Lázadók Szövetségének egyik legkorszerűbb és leggyorsabb vadászgépe volt. Nevét onnan kapta, hogy szárnyait ki lehett nyitni, így x alakot formáztak.
1353 – Darth Vader bronz szobor
Darth Vader, a Sötét Nagyúr Palpatine császár sith tanítványa. Anakin Skywalker néven született, kezdetben Obi-Wan Kenobi jedi lovag padawanja volt. Később az Uralkodó átcsábította a sötét oldara. Miután összecsapott egykori mesterével, Obi-Wannal, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy élete végéig egy létfenntartó fekete páncélzatot kellett viselnie. A Második Halálcsillagon halt meg, ahol feláldozta magát, hogy megmentse fiát, Luke Skywalkert.
0158 – Jango Fett sugárpisztolya
A WESTAR-34 sugárpisztolyt kifejezetten Jango Fett fejvadász részére készítették. Arra tervezték, hogy közeli rajtaütéseket lehessen vele végrehajtani. Jango kettő ilyen fegyverrel rendelkezett.
0141 – Jabba, a hutt litográfia
Ralph McQuarrie festményén Jabba, a hutt és kísérete látható a palotájában.
0494 – Életnagyságú Watto szobor
Watto egy toydari ószeres volt, aki a Tatuin bolygó Mos Espa nevű városában üzemeltette boltját. Az ő rabszolgája volt Shmi Skywalker és fia, Anakin. A jedi mesterrel, Qui-Gon Jinn-nel kötött fogadás következtében elveszítette Anakint, aki így elhagyta a bolygót.
1036 – Boba Fett sugárvetője
Az EE-3 sugárvetőt általában fejvadászok használták, Boba Fett kedvenc fegyvere is ez volt. Hasonlóan a rohamosztagosok által használt E-11 lézerkarabélyhoz, a BlasTech Industries gyártotta, ám annál rövidebb és könnyebb volt.
1095 – Jabba bandája szobor
A Max Rebo Band Jabba palotájában játszott, Jedi Rocks című számukat többször is előadták a huttnak. A 12 fős zenekar tagjai közt megtalálhatjuk az orgonán játszó Max Rebót, a vezérfúvós Droppy McCoolt és az énekes Sy Snootlest.
0331 – Han Solo sugárpisztolya
Han Solo pisztolya egy átalakított DL-44 nehéz sugárpisztoly volt. Han leszerelte róla a gyári távcsövét, ugyanis bízott saját pontosságában.
1358 – Életnagyságú Obi-Wan Kenobi bronz mellszobor
Obi-Wan Kenobi egy legendás jedi lovag volt. Kezdetben mesterével, Qui-Gon Jinn-nel galaktikus békefenntartóként tevékenykedett, majd a klónok háborújában tábornok és remek pilóta lett. A Birodalom kialakulását követően a Tatuinon talált menedéket, s Ben Kenobi álnéven figyelemmel kísérte Luke Skywalker sorsát. Luke kiképzése után a Halálcsillagon áldozta fel magát, hogy a fiú és szövetségesei elmenekülhessenek Darth Vader elől.
0145 – A Mos Eisley kantin litográfia
Ralph McQuarrie festményén a Mos Eisley kantin látható.
1251 – Vízpárologtató – fekete
A GX-8 vízpárologtató a vízgyűjtés leghatékonyabb eszköze volt a sivatagos bolygókon, így a Tatuinon is. Másfél liter vizet tudott előállítani egy nap alatt.
0162 – Boba Fett sugárvetője
Az EE-3 sugárvetőt általában fejvadászok használták, Boba Fett kedvenc fegyvere is ez volt. Hasonlóan a rohamosztagosok által használt E-11 lézerkarabélyhoz, a BlasTech Industries gyártotta, ám annál rövidebb és könnyebb volt.
0281 – Nem lesz semmiféle alku dioráma – Rankor vs Luke Skywalker
Jabba egy rejtett csapóajtó segítségével a rankor vermébe küldte Luke Skywalkert. Itt a jedi megküzdött a hatalmas szörnyeteggel. Végül egy lecsapódó ajtó okozta a rankor vesztét, idomára nagy bánatára.
1074 – Gamorrai őr szobor
A disznófejű gamorraiak a Peremvidéken található Gamorr nevű bolygóról származtak. Agresszív, de primitív fegyverekkel felszerelt faj volt. Jabba, a hutt is alkalmazott több gamorrai őrt.
1357 – Életnagyságú Tarkin Nagymoff bronz mellszobor
Wilhuff Tarkin volt az első Halálcsillag parancsnoka, ambiciózus és könyörtelen vezetőként ismerték. Ő parancsára pusztították el az Alderaan bolygót. A yavini csatában halt meg, amikor megsemmisült az első Halálcsillag.
0360 – Bib Fortuna szobor
Bib Fortuna egy twi’lek férfi volt, aki Jabba szolgálatában állt. Ő adta a huttnak születésnapi ajándékként a rankort. Jabba vitorlás bárkájáról eltűnt a carkooni Nagy Veremnél, végül Boba Fett végzett vele.
0190 – Lázadó katona sugárpisztolya
A DH-17 sugárpisztolyt főként a Lázadók Szövetsége katonái használták, de előfordult, hogy a birodalmi tisztek is ezzel a fegyverrel szerelkeztek fel. Főleg közelharcban volt használható.
0027 – Oola szobor
Oola egy twi’lek táncos volt Jabba udvarában. A lány visszautasította a hutt közeledését, így szőrnyű büntetésként a rankor vermébe került, ahol a “háziállat” elevenen felfalta őt.
0407 – Boba Fett sisakja
Boba Fett páncélzata, beleeértve a sisakot egy beszkár nevű anyagból készült. Ez az anyag a fénykardnak is képes ellenállni.
0436 – Bib Fortuna szobor
Bib Fortuna egy twi’lek férfi volt, aki Jabba szolgálatában állt. Ő adta a huttnak születésnapi ajándékként a rankort. Jabba vitorlás bárkájáról eltűnt a carkooni Nagy Veremnél, végül Boba Fett végzett vele.
0512 – Életnagyságú karbonitba fagyasztott Han Solo szobor
Darth Vader Felhővárosban állított csapdát a lázadóknak, itt kapták el Hant. Vader kísérleti nyúlként használta a csempészt, hogy kiderítse, túléli-e egy ember a karbonitba fagyasztást. Boba Fett ebben a hibernált állapotban szállítja el Hant Jabbához a Tatuinra.
0166 – Han Solo sugárpisztolya
Han Solo pisztolya egy átalakított DL-44 nehéz sugárpisztoly volt. Han leszerelte róla a gyári távcsövét, ugyanis bízott saját pontosságában.
1354 – Luke Skywalker bronz szobor
Luke Skywalker tatuini napszámosból lett legendás jedi mester és a galaxis egyik legnagyobb hőse. Társaival, Leia hercegnővel és Han Solóval sikeresen harcolt a Galaktikus Birodalommal, és véget vetett a sithek uralmának. Később önkéntes száműzetésbe vonult, de nem kerülhette el, hogy részese legyen a fény és a sötétség harcának.
0046 – Lomrokk, a gamorrai hóhér szobra
Lomrokk, a gamorrai hóhér Jabbának dolgozott. A többi gamorraihoz képest erősebb és intelligensebb volt.
1352 – Rey bronz szobor
Rey egy Jedi Mester volt, aki az Ellenállás oldalán harcolt az Első Rend ellen. A Jakku nevű bolygón élt roncsvadászként, amíg össze nem futott az Ellenállás droidjával, BB-8-tel és Finn-nel, a volt rohamosztagossal. Luke Skywalker és Leia tábornok képezték ki Jedinek, s szembe került többek között Kylo Rennel, Snoke-kal és nagyapjával, Palpatine-nel is. Annak ellenére, hogy Kylo Rennel ellenségek voltak, egy Force Dyad nevű különleges kapcsolatban álltak egymással.
0485 – Luke Skywalker szobor
Luke Skywalker tatuini napszámosból lett legendás jedi mester és a galaxis egyik legnagyobb hőse. Társaival, Leia hercegnővel és Han Solóval sikeresen harcolt a Galaktikus Birodalommal, és véget vetett a sithek uralmának. Később önkéntes száműzetésbe vonult, de nem kerülhette el, hogy részese legyen a fény és a sötétség harcának.
0198 – Geonosis aréna – Padmé vs Nexu dioráma
Padmé a geonosisi arénában került szembe a nexuval, s a macskaszerű ragadozó meg is karmolta őt. Végül egy reek ölte meg a lényt.
0279 – Gamorrai őr szobor
A disznófejű gamorraiak a Peremvidéken található Gamorr nevű bolygóról származtak. Agresszív, de primitív fegyverekkel felszerelt faj volt. Jabba, a hutt is alkalmazott több gamorrai őrt.
0225 – Gamorrai őr szobor
A disznófejű gamorraiak a Peremvidéken található Gamorr nevű bolygóról származtak. Agresszív, de primitív fegyverekkel felszerelt faj volt. Jabba, a hutt is alkalmazott több gamorrai őrt.
0170 – Életnagyságú jawa szobor
A jawák a Tatuinon éltek. Főként fémroncsok, alkatrészek, illetve droidok után kutattak és eladták azt a helyieknek vagy az átutazó kereskedőknek. Egy méter magasak voltak, és vastag, barna színű köpenyet viseltek.
1351 – Életnagyságú Darth Maul bronz mellszobor
Darth Maul Darth Sidious tanítványa volt, akinek évezredek óta először sikerült sithként megölnie egy jedit, Qui-Gon Jinnt. A küzdelem végén azonban Obi-Wan Kenobi kettévágta őt. Maul túlélte a párbajt, és a peremvidéki Lotho Minor bolygón bujkált. Itt talált rá testvére, Savage Opress, akivel közösen harcoltak annak haláláig. Végül Obi-Wan Kenobi fénykardja által lelte a halálát a Tatuinon.
1235 – Orgus Din fénykardja
A kék pengéjű fénykardot a Jedi mester Orgus Din használta a Régi Köztársaság korának nevezett időszakban.
1350 – Rohamosztagos lézerkarabélya bronz szobor
Az E-11 lézerkarabély a birodalmi rohamosztagosok egyik alapfelszerelése volt. A BlasTech Iparvállalt által gyártott fegyver rendelkezett távcsővel és állítható puskatussal is.
0431 – Életnagyságú jawa szobor
A jawák a Tatuinon éltek. Főként fémroncsok, alkatrészek, illetve droidok után kutattak és eladták azt a helyieknek vagy az átutazó kereskedőknek. Egy méter magasak voltak, és vastag, barna színű köpenyet viseltek.
0051 – Rankor és az idomára szobor
A rankor egy több mint 5 méter magas szörnyeteg. Jabba rankorja a trónterem alatt élt, s idomárját Malakilinek hívták.